Most, amikor egy valódi háború igazi fenyegetésének árnyékában a nyugati világ normális lakóinak apraja-nagyja őszinte aggodalommal, Isten élő hitű népe pedig térden állva, vagy segélyhelyeken dolgozva, de egy emberként gondolkodva és cselekdve a zsidó-keresztény civilizációnk túléléséért küzd, az ész és a könyörület igazi ellenségei célbavették a hívők közéleti, politikai aktivitását. A kereszténygyűlölő, nihilista magyar híroldal és hű csatlósuk, a furcsán keresztény „szemlélek“ blog szövetsége nemzeti ünnepünk előestéjén látta elérkezettnek az időt, hogy közösen erőt feszítve kultúrharcos irományt bocsásson ki. Szentségtelen frigyük szülötte e cikk: „Ma is létezik inkvizíció – politikai kereszténységnek hívják“. A textus kancsalságai azonban túlmutatnak a pőre rossz szándékon. Vélemény...

Több szempontból is izgalmas egy kiélezett országgyűlési választási kampány hajrája. A harci hév tüzében ilyenkor rendre semmivé foszlanak a színleg jóemberkedő, feketeöves jogharcosok hamis álcái és kiderül, hogyan is fest egy-egy, dúló hevületbében politikai hatalomért acsargó alak igazi arca. Nincs ez sajnos másként a keresztények közéleti szerepvállalását kritizáló, magát szintén vallásosnak hirdető publikátor esetében sem.

Mit nekik háborús fenyegetés, a valódi, látható, szagolható nyomor terhével, igazi lelki, sőt, tegnapelőtt óta tényleges lőtt sebekkel határjainkhoz érkező menekültek válsága, ahol a nemzetközi figyelem kameráinak tüzében is emberül áll helyt a keresztény közéleti szereplők derékhada? Mit nekik a tény, hogy – természetesen egy emberként a nem hívők aktivistáinak közösségeivel – Isten népe, azaz a hitüket tetteikkel a politikum terében is megvalló keresztény és zsidó aktivisták kortól és nemtől függetlenül példaértékű segítséget nyújtanak a szenvedőknek? (Most, amikor e sorokat írom, pár száz méternyire az egyik legterheltebb határszakasz ukrán-román átkelőjétől, mindezeket a saját szemeimmel követem, a diakónia ügyét minden erőmmel támogatva.) Éppen, hát most, a nemzeti ünnep előestéjén látta elérkezettnek az időt a nihilista magyar média és az Isten népét számos esetben eleddig is provokáló, sértegető, egyre furcsábban keresztény „szemlélek“ blog, hogy nyilvános, eredménye tekintetében igencsak szentségtelen szövetséget kössenek – épp az élő egyház közéleti, politikai aktivitásásnak támadására. Így is kezdik: „Ma is létezik inkvizíció – politikai kereszténységnek hívják“. Lelkük rajta. Szó nélkül azért mégsem hagyhatom.

Miben furcsa ez a "kereszténység"? Mindenek előtt ebben: normális krisztuskövető bizonyosan nem dobálózik az inkvizíció vádjával – különösen nem hívő testvére vonatkozásában (már, ha testvére...) Katolikus teológusként sem kell túl nagy bátorság összefoglalni: az inkvizíció egy olyan, számos, egykorvolt tevékenységet összehúzó fogalom, melynek tartalma rettenetes, elévülhetetlen, történelmi bűnöket hordoz. Ennek tényét még a legszélsőségesebb katolikus defenzorok sem cáfolhatják. Az életek százait, ezreit elpusztító, megnyomorító, ténykedéseik eredményeképp emberi roncsokat maga mögött hagyó intézmények működése erős, félelmetes tanítást hordoz a teljes egyház struktúrái számára: a klérus közvetlen (végrehajtói) hatalmi törekvéseit, még hitbéli vagy erkölcsi igazságokra alapozva sem öntheti intézményi gyakorlatba pusztán a rendelkezésre álló eszközök (ius romanus, kooperatív, világi bírói hatalom, párizsi teológiai univerzitás „szürkeállománya“, stb.) korlátlan alkalmazása révén. Sajnos a lecke ma sem mindig hatásos – izgalmas, hogy mélyen kritikus szemlelkes szerzőnk épp ezt nem említi –, amikor különösen nagy manapság is a zökkenő és a szégyent joggal vállalni kénytelen egyházfi bökkenője olyan szakterületekbe való belegabalyodás alkalmával, mint mondjuk a fél évszázados bioetikai spekuláció lemaradása a rakétasebességgel fejlődő élettudományok vonatkozásában, hogy a régmúlt tudományos bakijait ne is említsük.

Segítek a tisztelt szerzőnek: olyan, hogy "inkvizíció", egyébként önmagában sosem volt, a bűn útjára lépő klerikusok több intézményi formát is létrehoztak (pápai, spanyol), melyek károkozásuk, Isten számos törvényét megtaposó, egyéb gyakorlataik révén tették bizonyságát annak, hogy ami nem az egyház feladata, azt még a hatalom vagy a kényelem érdekében sem áldásos végezniük. Tisztelettel jelzem: jelenleg egyetlen legitim, Vatikánon kívül eső állami alakultaban sem gyakorol végrehajtó hatalmat és nyomozati tevékenységet egyetlen katolikus klerikus sem, így megnyugtathatjuk a kedves, aggódó szerzőt: ma nem létezik az inkvizíció. Mi nem létezik még, ami ezzel szemben aggasztja eme kutató elmét? Segítek: ez a "politikai kereszténység".

A fent idézett írás élő bizonyítéka, hogy a "furcsa kereszténység" egyik fő eszköze fogalmakat találni és saját jogon feltölteni azokat önkényesen válogatott tartalmakkal. A "politikai kereszténység" éppen ilyen konstrukció: sosem volt és sosem lesz konszenzusos terminus, persze politikai célból bárki is puffogtathat ilyet - ahogy ez most is történik. Ahogy a szerzőnk irományában a Szent Istvántól Schumanon keresztül Adenauerig szökellő logikai bakugrások során felviláglik: a létező és használható kifejezés a "keresztények közéleti, politikai szerepvállalása". Mindebből persze sehol se következik, hogy mindez "elrosszulva" "politikai kereszténységgé" alakul, csak, hogy végre sanyargathassa a melegeket. Valójában nincs ilyen egyházi magatartás, hacsaknem a furcsán keresztény elmék rejtező bugyariban. A szakma ezen fogalmi használati kör vonatkozásában veti fel az "üres jelölő" minősítést, melynek tartalmi feltöltődése - ez esetben is - esetleges. Vannak keresztény meggyőződésű politikusok, akik persze semmilyen jogon nem egyházi nyomozók és végrehajtók. (Persze saját jogukon, mint politikusok, lehetnek markáns, sőt verbálisan agresszív, hibás, bűnös véleményeik - engedtessék meg annyi sötét szemellenző nekik is, mint egy szóvivő püspöknek.) Ezzel szemben nyomatékkal hívom fel szerzőnk figyelmét, hogy szintén "furcsán keresztény" elvbarátai éppen az inkvizíció egykori eszközeivel kacérkodnak, amikor épp buzgón börtönbe záratnának egy köztiszteletnek örvendő kereszténydemokrata politikust, mert idézni merészelt a Bibliából. Én ez mégsem nevezem "furcsa keresztény" inkvizíciónak, maradjunk a puszta vallási genocídiumnál.

A nem létező, vagy anakron fogalmakat letudva tehát el is jutottunk két, valóban létező és a "furcsán keresztény" handabandatengerben meglepően elhallgatott fogalomhoz: a kereszténydemokráciához és a vallási genocídiumhoz. Természetesen fontos a meleg identitású és egyéb, a keresztény hívek szerint konvencionálisan nem elsődleges fókuszban álló célcsoportok tagjaiként nélkülöző személyek lelkének simogatása is. Ám egy keresztény meggyőződésű politikai aktortól talán nem jogtalan elvárás, hogy (épp) hatalmon maradásáért tevékenykedjen - saját tábora összetartásával, még ha ennek okán e fenti, nemes célok hátrébb is sorolódnak. Azonban ezen is érdemes túllépni: ha nincs is "politikai kereszténység", keresztény politikai aktivitás mindenképpen létezik. Az Örökkévaló igéjének jelen társadalmi valóságunk tükrében legvalódibb és legigazabb manifesztációja ennek maga a kereszténydemokrácia. Számos, tekintélyes közéletben aktív keresztény köteleződik ide, az ő árnyékukból kiszólva kérem ki az ő nevükben is az "inkvizíció-vádat".

Maradt a végére a legszomorúbb: az eltörlés és elhallgatás divatos kultúrája, a "furcsán keresztény", pallérozatlan minősítgetések során is egyre nyilvánvalóbb cél: a Krisztust hívők szavát elnémítani célzó vallási genocídium. A nihilista Európa jövőjén szorgoskodó sokak vélhetően egyik, központi terve. Igen, ez is tény, nem handabanda: minden, valamely vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítésének szándéka - beleértve annak kulturális eltörlésére tett szándékot - az ENSZ és a magyar büntetőjog hatálya alatt is genocídium-bűntettnek minősül. Kereszténydemokrata politikust Szentírás-idézés okán bíróság elé citálni, keresztény iskolák termeiből hatósági személyekkel Krisztus-képeket, feszületeket kidobáltatni - és kereszténydemokrata politikusokat puszta létezésük okán inkvizíció-váddal csapkodni - sajnos genocídium-folyamatban való aktív részvétel. Ez ma a jog szava, és nem a Szent Offícium római jogtartása. Csak éppen az Egyesült Nemzetek Szervezetéé. 

(a szerző genocídiumkutató, egyetemi oktató)

Az északi országok az elmúlt években aggasztó jelenségekkel találták szembe magukat, különösen a zsidó nagy ünnepek környékén. Az utcákon zászlókkal vonuló fiatalok sokasága volt látható, akik legutóbb szeptember végén a zsinagógák környékét irányozták meg, zavarva az ünnepről érkezőket.

 Öt skandináv országban ütötte fel fejét az Északi Ellennállás Mozgalom nevű neonáci csoportosulás, és évek óta egyre erősödik jelenlétük és aktivitásuk a nagy városokban. Svédországban a csoport pártot is alapított, mely a szabad véleménnyílvánítás jegyében eddig szabadon működik. Az országok közül Finnországban került egyedül betiltásra a turkui legfelsőbb bíróság döntése nyomán a mozgalom. A betiltást több körös bírósági döntés és számos komoly előzmény miatt kellett kezdeményezniük a finneknek. A turkui és helsinki zsinagógák ellen elkövetett sorozatos festékszórós támadások mellett a horogkeresztes zászlós felvonulások okoztak botrányt a finn fővárosban.

A finneknél a nenonácik megítélésében egy ideig a szólásszabadság esélyének megadása miatt az állam fellépése késett. A finn elnök rendszeres zsinagógai látogatásai, valamint jobboldali pártok, keresztény szervezetek kiállása és demonstrációi az antiszemitizmus ellen kissé árnyalják a finn helyzetet. Másrészről a baloldali Izrael-ellenes véleménnyílvánítás rendszeres különböző csoportok részéről Helsinkiben. Sajnálatos módon Svédországban, Norvégiában, Dániában és Izlandon eddig komolyabb fellépés nem történt a szabad vélemény megjelenítésének jogán.

 A finn törvényhozás döntése az ellenállási mozgalom betiltásáról azért is különösen fontos és aktuális, mivel első az északi országok közül, és olyan atrocitások után következett be, mely mellett nehéz elmenni szó nélkül. A mozgalom weboldalán rendszeresen jelent meg fajvédő témájú cikk, valamint az a klasszikus antiszemita toposz, miszerint Jom Kippurkor (engesztelési nap a zsidóságnál) a zsidók bűnei bocsánatot nyernek, sőt egy évre el is vannak nézve. Beszédjükben ugyancsak megejelenik a cionista világuralmi törekvés toposza  és a Holokauszt -tagadás is. A mozgalom beszüntetésének alapja a szabad véleménnyílvánítás túllépése, faji kategorizálás és gyűlöletkeltő beszéd volt.

Kisebbségben lévő keresztény szervezetek küzdenek az antiszemitizmus és Izrael-ellenesség ellen különböző formában. Az egyik komolyabb kezdeményezés 2018-ban a Patmos finn missziós szervezet részéről indult el, akik a Helsinki zsidó közösség védelmének megszervezésére gyűjtést kezdeményezett, és minden adományozott euró után még egy eurót ígért. A kampány célja a kiállás mellett a finn országgyűlés nyomás alá helyezése volt, ami sikeresen zárult, mivel a következő évben a finn állam állta a biztonsági költségeket.

Másik kiállási formára példa az évek óta megszervezett Menetelés az Életért programja, mely a nagyvárosokban ökumenikus meneteket szervez és meghívja a zsidó közösség és a város képviselőit is. A Thübingeni központú német szervezet March des lebens kezdeményezésésre létrejött világméretű mozgalom a finn keresztényeket is többször megmozgatta már.

Skandináviában az utóbbi években elkezdődött a számi nép iránti érdeklődésnek egy újabb, talán komolyabb hulláma, mely az emberi jogok védelme mentén kutatja a történelmet. A Svéd Sameblod (Számi vér, 2016) című film ennek az új kutatásnak a forráspontja, illetve további érdeklődés elindítója volt.

 A számi népcsoport a finnugor nyelvű népek kicsiny táborához tartozó, Skandinávia legészakibb, sarkköri részén élő hagyományos réntartó közösségek gyűjtőneve. A számik vagy helytelen  nevén lappok (ezt a nevet a finnek gúnynévként ragasztották rájuk, ma a számik önelnevezése alapján nem használható) gyakorlatilag az eurázsiai földrész egyik utolsó autentikus őslakos népe, akik sok ezer évvel ezelőtt benépesítették Európa nagyrészét. Északra szorulásuk az éghajlatváltozások, a réntartás változásai és politikai tényezők miatt folyamatosan történt. Legutolsó északra szorításuk az előző évszázad második felében valósult meg az északi államok közös vezetői döntésével, és életterük határainak mesterséges meghúzásával a sarkkör fölötti régiókban.

Az elmúlt öt év során kizárólag művészeti kiállításokon találkoztam a számi jogvédelemmel, ott viszont erőteljes képek beszéltek a múlt elhallgatott, az áldozatok részéről sokszor eddig szigorú tabuként kezelt megaláztatásokról. Az északi országokban a 19. század végétől a a 20. század közepéig a számik csoportos megaláztatása a fajkutatásnak nevezett tudományosként ma már nehezen nevezhető eljárásokból tevődött össze. A keresztény missziók korábbi erőszakos térítő munkája elsősorban a néphagyományok és a nyelv eltörlésében járt élen, a fajkutatások pedig sokkal inkább egy vad népcsoport vizsgálatát tűzte ki célul. A faji vizsgálatok egyik leggyalázatosabb történeti ténye az a szokás volt, melyben számi embereket hurcoltak német állatkertekbe kvázi élő kiállítási tárgyakként.

 A háborúk utáni időszak is kihívásokkal telt a számi nép számára. Kiszorítási folyamatuk északabbra a földkisajátításokkal, a réntartó területeken épített vízierőművekkel, utakkal, vasutakkal kezdődött, és a tankötelesség vezetett kultúrájuk végső hanyatlásához. Ez utóbbi folyamatról tavaly tette közzé első tényfeltáró kötetét két finn újságírónő Kukka Ranta és Jaana Kanninen, akik számik között eltöltött terepmunkával gyűjtöttek információkat és interjúkat könyvükhöz. A róluk készült finn híradásban hangsúlyozták, hogy a terepmunka során a történelmre tekintettel szigorú etikai elveket alkalmaztak, mely által a számikról való beszéd kizárólag a számik által jóváhagyott módon történhetett. Az újságírók által gyűjtött anyag elsőként mutatja be a számik eddig elhallgatott megaláztatásait. A háború utáni tankötelezettség törvény Finnországban a számi gyermekek számára hosszú, gyötrelmes időszakot nyitott meg, mivel a gyéren lakott területekről iskolába begyűjtött gyerekek ezreit benntlakásos iskolák várták. Ezekben az iskolákban kényszerítették őket bűntetés mellett az anyanyelvük elhagyására, és félévekre távol kényszerültek családjuktól, nyelvi közegüktől és kultúrájuktól. A kényszerfinnesítéshez hozzátartozott az iskolákban a számik másodlagos állampolgárként való kezelése, az állandó iskolai zaklatások és új kultúra felvétele.

A finn iskolai törvényhez hasonló működött Svédországban, Norvégiában és Oroszországban is, ezzel létrehozva egy teljesen új generációt szeparálva, asszimilálva, a számi életre alkalmatlanná téve. A gyermekekből lett felnőttek a mai napig hallgatásban élve próbálnak megbírkózni a gyermekkori traumákkal. Az északi országok eszmélése a történelmi jogsértéseket illetően új fejlemény, és az ehhez hasonló tényfeltárás és művészeti projektek teszik lehetővé, hogy a hallgatás véget érjen, és a hiányzó megbékélési folyamat elkezdődhessen. Sajnos a mai új generációk nem ismerik a történelmet, ezért kiemelt feladat lenne az újkori történelem tanítása az új eszközökkel.

Szeged és Budapest között utazom sokadjára. A sofőr mellettem induláskor bejelentkezik a főnökasszonyánál „svéd papa vagyok, az utaslistát kérem a fuvar megkezdéséhez.” Hosszasan tűnődöm az elhangzott néven és azon, hogy rá merjek-e kérdezni a neve jelentésére. Amíg ezen görcsölök, a sofőr természetes közvetlenséggel kérdezget arról, hogy kényelmes-e a székem és vajon minden rendben van-e velem. Egy kis idő múlva kiérünk az első utcán át a körútra. Közben azon elmélkedem, hogy lehetek-e közömbös ezzel az emberrel, aki mellettem ül, és éppen engem szolgál. Mindig ilyeneket hallottam, hogy a taxiban érdemes inkább hátra ülni, ne avatkozzak feleslegesen mások dolgaiba, idegennel azért csak óvatosan. De miért svéd papa a neve? A kíváncsiságom nem hagy és rákérdezek. Nevet a sofőr sötét gombszeme és magára mutogat. A sötét haj, szem, és bőr, „hát nem kiköpött úgy nézek ki mintegy bennszülött svéd?” - kérdezi és hahotázunk. Megértettem. Kompenzálnia kell és el is kezd mesélni arról hogy a mai Magyarországon neki sokszorosan kell felmutatnia a munkájában alkalmasságát, de szerinte ez így is van jól. Miután megosztom vele hogy Skandináviában élek, azonnal reagál és természetesen rögtön összehasonlító, bezzeg ott megjegyzést tesz, ott aztán nem probléma az elfogadás. Pedig ha tudná, hogy ehhez milyen hosszú és göröngyös út vezetett Finnországban és mennyire kezdetleges szakaszában járnak. Több mint ötszáz éve, amikor az első (be)vándorló családok megjelentek finn területeken a svéd korona középső részéről a végek felé menekülve, új hazát kerestek maguknak. Reménykedve álltak be a sorba a frissen átalakított Úrasztalához, majd hamar rá kellett döbbenniük, hogy gyors beilleszkedés lehetősége helyett ők ott idegenként fognak élni sok évszázadon át. Jelezte ezt a lelkész nyegle elutasító mozdulatával, amint az úrvacsorát nem szolgáltatta ki a lakóhely nélküli népségnek. Az idegenek, akik nem tartoznak köreikbe, akik mindig kívülállók maradnak.

Eszembe jutnak a magyar cigány muzsikus családok, - ha már összehasonlítást akarunk - akik már a Habsburg-ellenes forradalom idején húzták a talpalávalót a magyar bakáknak és főuraknak, évszázados kegyet majd védelmet nyerve a nagybirtokokon. Akiket főurak bújtattak a csendőri tisztogatások idején, akik azóta is igyekeznek beilleszkedni, nem kis ellenszélben. A finneknél ez a folyamat mindössze a múlt század hetvenes éveitől kezdődött el a társadalom szociális ébredésével párhuzamosan. Az elmúlt hetven év jogvédő mozgalmakkal tűzdelt időszakában nyugati zsidó-keresztény kultúrkörünk elkezdte felismerni saját barbár századait, melynek elsöprő végpontjai a világégések és kiterjedt népirtások voltak. A közömbösség a részvét ellentéte, az egyik legfontosabb emberi érték fel nem vállalása, és mint ilyen bűn.

Ezzel a terhelt újkorral a hátam mögött hívő keresztényként nem tehetem meg, hogy közömbös maradok a mellettem ülő roma vagy nem roma életével kapcsolatban, ahogy nem tehetem meg azokkal szemben sem, akik üldözést szenvednek a hitük miatt, akik elvetettségükkel küzdenek sok-sok éve. A sofőrtől kézfogással és áldáskéréssel búcsúzom a tartalmas beszélgetés után, mely kézfogás egyáltalán nem természetes, de pontosan emiatt a próbát kiállja.

A békés Európában felnőtt személyként eléggé távolinak hatott a Fekete életek számítanak mozgalom hírei nyár elejéről. Emberek küzdenek a jogaikért az őket ért valós sérelmeik miatt, melyek hosszú történelmi tettek láncolataként ma is kísérti az életüket. Talán kissé kezdtük felkapni a fejünket az erőszakos tűntetések képei láttán, majd jöttek a szobordöntögetések és végül könyvégetések.

A Biblia vagy más könyvek elégetése, keresztény szobrok és épületek megrongálása után halottam, hogy zsidó vallású embereket is atrocitások érték a BLM mozgalom aktivistái vagy azok követői részéről. Jogvédők, akik megtámadnak amúgy is üldözött vallási csoportokat, és olyan emberek leszármazottait, akik emberirtást éltek túl néhány embertöltőnyi idővel ezelőtt? Kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Milyen csoportról van szó? Progresszív radikálisokról írt az amerikai sajtó, mások egyenesen marxista humanistáknak bélyegezték a mozgalom követőit.

Ezután kénytelen voltam összegezni az olvasottakat: humanista jogvédők rombolják le a szabadságra egyenlőségre és testvériségre épülő nyugati kultúrát, mely ráadásul a zsidó-keresztény értékek mentén épült fel évszázadok során.

Egy amerikai kersztény magazin összeszedett néhány alapvető állítást a mozgalom hátterében álló harag vélt vagy valós okairól: Szerintük a Bibliaégetés hátterében a zsidó-keresztény hagyományos családmodell elleni fellépés ad muníciót az elítélendő és súlyos szimbolikus tettekre. További okokként a mozgalom ideológiájának azokat a pontjait emelik ki, melyek alapján a világ társadalmai az isteni ítélet helyett a fejlődés és javulás irányába haladnak és a társadalom önmagában képes a jóra, sőt a megváltást is elhozza. A mozgalom szerint a Biblia sérti a társadalmi egyenlőségek marxista tanítását, és mint ilyen kártékony a fejlődésre.

A legutóbbi időkig a mozgalom számomra mégiscsak távoli ügynek tűnt, mely a választásokra készülő amerikában kerül majd megharcolásra és ott fog eldőlni a sorsa is.  Azután családlátogatásról északra visszautazva a Helsinki reptér közelében lévő vonatállomáson arra lettem figyelmes, hogy két afro srác méreget engem messziről, majd hirtelen mellém ültek a padon a vároteremben. Nem féltem, de azonnal a kezüket néztem, ahogyan azt Izraelben tanították, hogy lássam van -e fegyver a kezükben. Menekülés is átfutott az agyamon de az általában nem vezet mindig jóra, így kivártam. Egy percen belül érkeztek meg a rendőrök és előállították a két férfit. Csak halkan kérdezem, hogy vajon mi lett volna, ha nincsenek az őrök a közelben. Másnap kaptam egy üzenetet, hogy egy ismerősömet Londonban afro fiatalok meg is rugdostak. Csak ekkor szaladt végig rajtam a felismerés: veszélyben vagyok Európában csak azért mert fehér a bőröm?

Kinek is az élete számít akkor ezek után? Ki és milyen alapon dönt könyvégetésről és emberölésről?

A legnagyobb magyar hírgyűjtő oldal nulla találatot ad az alábbi keresésre: „vallási üldözöttek emléknapja“. Pedig emléknap van: a hitük, vallási világnézetük, spirituális világlátásuk miatt meggyalázottak, megalázottak, a hívők tanúságtételének emléknapja, melyet az ENSZ rendelt el minden tagállama számára. A nulla tökéletesen jelzi és visszaadja, miért van ma mindennél nagyobb szükség egy olyan médiafelületre, mely a valóban legkisebbek, legtörékenyebbek legmagasabb értékű jogának: a lelki integritásukhoz való szabadságjognak a védelmében száll szembe mindennel, ami valódi, élesfogú terror és vele egyenértékű, álcázott pusztítás. Mármint polkorrektségbe, szabadelvnek hazudott értéktelen élvezetsóvárgásba csomagolt, lassú lélek-gyilkosság.

A szellemi ellenállás missziójnak tesz eleget a METATHRON, amely nem fog elhallgatni egyetlen, szerkesztőinek tudomására jutó jogtiprást, fenyegetést, gyűlölködést vagy önhatalmú gúnyolódást sem. Semmit, ami a legkisebbeket célozza a mainstream-média, a divatos politikai korrektség mögött bujkáló szellemi agresszió és bármely függelmi viszonnyal való visszaélést gyakorlók részéről. A valódi értékek bázisán élő kisebbségek szellemi védelme a jövőbeni túlélésük keretének biztosítása kell, hogy legyen.

Beszédes: egyetlen emelt fő vette a bátorságot, hogy közzé tegye ma reggelre: „Ma, a vallási üldözöttek emléknapján azokról az ártatlanok millióiról emlékezünk meg, akik hitük megvallása miatt szenvednek diszkriminációt vagy üldözést.“ Ő Azbej Tristan, a Hungary Helps, a magyar központi források humanitárius célokhoz való biztos eljutását felügyelő és koordináló állami szervért felelős államtitkár. Se pap, se lelkész, se gyülekezeti szolgálattevő nem tartotta ezt számon -- ami nem feltétlen hiba, de mindenképpen informatív. Az üldözés ugyanis a zsidó-keresztény civilizáció minden valódi értékbázissal rendelkező közösségének létező és alkotó-eleme. Kezdetüktől pusztulásukig. Amennyiben ez a mindennapi létük számára közömbös – úgy a céljuk elérése azzal arányosan mind távolibb lesz.

„Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket.“ Ezt Názáreti Jeshua, a messiás-király csodarabbi, a keresztények valóságos istene mondta az övéinek. A METATHRON központi üzenete ennek a szellemi igazságnak a kiemelése és méltó pozícionálása a mai közéletbe, a média népirtói által fertőzött mainstream idegközpontjába. Ahol lassú gyűlölet-bűnök révén évtizedek óta eltiportak és semmivé tettek szellemi kincseket.

A mai nap egyben ünnep is. A keresztények vére magvetés, ezt Jusztinusz mártír tanúbizonysága kétezer éve teszi bizonyosságá minden, igazán „jogvédő“ számára. A kín és a halál a hívők életének magva. Ezzel korrelál, hogy a mai, nemzetközi nap célja a gyakran elfeledett áldozatok és túlélők tiszteletben tartása, hogy azt az ENSZ-ben tavaly áprilisban aláhúzták: a támadások sokaságára, többek között az új-zélandi Christchurch mecsetjeire, valamint a Srí Lanka-i keresztényekkel szemben Húsvét vasárnapján elkövetett genocídium-folyamatokra hivatkozva. A vallási csoportok iránti gyűlölet az ENSZ interpretációjában ártatlan emberek tömeggyilkosságához vezet, ma a világ lakosságának egyharmada szenved valamiféle vallási üldözéstől. A terrorcselekmények célja a vallási közösségek tagjainak megfélemlítése, és visszatartása a vallásuk gyakorlásától, nyilvános képviseletétől.

A papok elrablásának és meggyilkolása, a vallási vezetők eltüntetése és áttelepítése, a valláson vagy meggyőződésen alapuló kínzás és erőszak csak példa a vallási kisebbségek elleni üldöztetésre és megkülönböztetõ viselkedésre – körvonalazza a világszervezet. A METATHRON szerkesztősége ezzel egyetért és ezt ki is bővíti: a nemzeti kisebbségek kérdése, az autonómiaharcok mind az ellenállás bázisát képzik. Harcos médiát szervezünk hát.

A gyűlölet-bűncselekmények feltárása a kicsik eltiprásáról való híradás, a mainstreammel szembeni ellenállás csak érték-bázison történhet. Ezért írhatjuk a METATHRON fejlécébe: zsidó-keresztény civilizációs misszió.