Most, amikor egy valódi háború igazi fenyegetésének árnyékában a nyugati világ normális lakóinak apraja-nagyja őszinte aggodalommal, Isten élő hitű népe pedig térden állva, vagy segélyhelyeken dolgozva, de egy emberként gondolkodva és cselekdve a zsidó-keresztény civilizációnk túléléséért küzd, az ész és a könyörület igazi ellenségei célbavették a hívők közéleti, politikai aktivitását. A kereszténygyűlölő, nihilista magyar híroldal és hű csatlósuk, a furcsán keresztény „szemlélek“ blog szövetsége nemzeti ünnepünk előestéjén látta elérkezettnek az időt, hogy közösen erőt feszítve kultúrharcos irományt bocsásson ki. Szentségtelen frigyük szülötte e cikk: „Ma is létezik inkvizíció – politikai kereszténységnek hívják“. A textus kancsalságai azonban túlmutatnak a pőre rossz szándékon. Vélemény...
Több szempontból is izgalmas egy kiélezett országgyűlési választási kampány hajrája. A harci hév tüzében ilyenkor rendre semmivé foszlanak a színleg jóemberkedő, feketeöves jogharcosok hamis álcái és kiderül, hogyan is fest egy-egy, dúló hevületbében politikai hatalomért acsargó alak igazi arca. Nincs ez sajnos másként a keresztények közéleti szerepvállalását kritizáló, magát szintén vallásosnak hirdető publikátor esetében sem.
Mit nekik háborús fenyegetés, a valódi, látható, szagolható nyomor terhével, igazi lelki, sőt, tegnapelőtt óta tényleges lőtt sebekkel határjainkhoz érkező menekültek válsága, ahol a nemzetközi figyelem kameráinak tüzében is emberül áll helyt a keresztény közéleti szereplők derékhada? Mit nekik a tény, hogy – természetesen egy emberként a nem hívők aktivistáinak közösségeivel – Isten népe, azaz a hitüket tetteikkel a politikum terében is megvalló keresztény és zsidó aktivisták kortól és nemtől függetlenül példaértékű segítséget nyújtanak a szenvedőknek? (Most, amikor e sorokat írom, pár száz méternyire az egyik legterheltebb határszakasz ukrán-román átkelőjétől, mindezeket a saját szemeimmel követem, a diakónia ügyét minden erőmmel támogatva.) Éppen, hát most, a nemzeti ünnep előestéjén látta elérkezettnek az időt a nihilista magyar média és az Isten népét számos esetben eleddig is provokáló, sértegető, egyre furcsábban keresztény „szemlélek“ blog, hogy nyilvános, eredménye tekintetében igencsak szentségtelen szövetséget kössenek – épp az élő egyház közéleti, politikai aktivitásásnak támadására. Így is kezdik: „Ma is létezik inkvizíció – politikai kereszténységnek hívják“. Lelkük rajta. Szó nélkül azért mégsem hagyhatom.
Miben furcsa ez a "kereszténység"? Mindenek előtt ebben: normális krisztuskövető bizonyosan nem dobálózik az inkvizíció vádjával – különösen nem hívő testvére vonatkozásában (már, ha testvére...) Katolikus teológusként sem kell túl nagy bátorság összefoglalni: az inkvizíció egy olyan, számos, egykorvolt tevékenységet összehúzó fogalom, melynek tartalma rettenetes, elévülhetetlen, történelmi bűnöket hordoz. Ennek tényét még a legszélsőségesebb katolikus defenzorok sem cáfolhatják. Az életek százait, ezreit elpusztító, megnyomorító, ténykedéseik eredményeképp emberi roncsokat maga mögött hagyó intézmények működése erős, félelmetes tanítást hordoz a teljes egyház struktúrái számára: a klérus közvetlen (végrehajtói) hatalmi törekvéseit, még hitbéli vagy erkölcsi igazságokra alapozva sem öntheti intézményi gyakorlatba pusztán a rendelkezésre álló eszközök (ius romanus, kooperatív, világi bírói hatalom, párizsi teológiai univerzitás „szürkeállománya“, stb.) korlátlan alkalmazása révén. Sajnos a lecke ma sem mindig hatásos – izgalmas, hogy mélyen kritikus szemlelkes szerzőnk épp ezt nem említi –, amikor különösen nagy manapság is a zökkenő és a szégyent joggal vállalni kénytelen egyházfi bökkenője olyan szakterületekbe való belegabalyodás alkalmával, mint mondjuk a fél évszázados bioetikai spekuláció lemaradása a rakétasebességgel fejlődő élettudományok vonatkozásában, hogy a régmúlt tudományos bakijait ne is említsük.
Segítek a tisztelt szerzőnek: olyan, hogy "inkvizíció", egyébként önmagában sosem volt, a bűn útjára lépő klerikusok több intézményi formát is létrehoztak (pápai, spanyol), melyek károkozásuk, Isten számos törvényét megtaposó, egyéb gyakorlataik révén tették bizonyságát annak, hogy ami nem az egyház feladata, azt még a hatalom vagy a kényelem érdekében sem áldásos végezniük. Tisztelettel jelzem: jelenleg egyetlen legitim, Vatikánon kívül eső állami alakultaban sem gyakorol végrehajtó hatalmat és nyomozati tevékenységet egyetlen katolikus klerikus sem, így megnyugtathatjuk a kedves, aggódó szerzőt: ma nem létezik az inkvizíció. Mi nem létezik még, ami ezzel szemben aggasztja eme kutató elmét? Segítek: ez a "politikai kereszténység".
A fent idézett írás élő bizonyítéka, hogy a "furcsa kereszténység" egyik fő eszköze fogalmakat találni és saját jogon feltölteni azokat önkényesen válogatott tartalmakkal. A "politikai kereszténység" éppen ilyen konstrukció: sosem volt és sosem lesz konszenzusos terminus, persze politikai célból bárki is puffogtathat ilyet - ahogy ez most is történik. Ahogy a szerzőnk irományában a Szent Istvántól Schumanon keresztül Adenauerig szökellő logikai bakugrások során felviláglik: a létező és használható kifejezés a "keresztények közéleti, politikai szerepvállalása". Mindebből persze sehol se következik, hogy mindez "elrosszulva" "politikai kereszténységgé" alakul, csak, hogy végre sanyargathassa a melegeket. Valójában nincs ilyen egyházi magatartás, hacsaknem a furcsán keresztény elmék rejtező bugyariban. A szakma ezen fogalmi használati kör vonatkozásában veti fel az "üres jelölő" minősítést, melynek tartalmi feltöltődése - ez esetben is - esetleges. Vannak keresztény meggyőződésű politikusok, akik persze semmilyen jogon nem egyházi nyomozók és végrehajtók. (Persze saját jogukon, mint politikusok, lehetnek markáns, sőt verbálisan agresszív, hibás, bűnös véleményeik - engedtessék meg annyi sötét szemellenző nekik is, mint egy szóvivő püspöknek.) Ezzel szemben nyomatékkal hívom fel szerzőnk figyelmét, hogy szintén "furcsán keresztény" elvbarátai éppen az inkvizíció egykori eszközeivel kacérkodnak, amikor épp buzgón börtönbe záratnának egy köztiszteletnek örvendő kereszténydemokrata politikust, mert idézni merészelt a Bibliából. Én ez mégsem nevezem "furcsa keresztény" inkvizíciónak, maradjunk a puszta vallási genocídiumnál.
A nem létező, vagy anakron fogalmakat letudva tehát el is jutottunk két, valóban létező és a "furcsán keresztény" handabandatengerben meglepően elhallgatott fogalomhoz: a kereszténydemokráciához és a vallási genocídiumhoz. Természetesen fontos a meleg identitású és egyéb, a keresztény hívek szerint konvencionálisan nem elsődleges fókuszban álló célcsoportok tagjaiként nélkülöző személyek lelkének simogatása is. Ám egy keresztény meggyőződésű politikai aktortól talán nem jogtalan elvárás, hogy (épp) hatalmon maradásáért tevékenykedjen - saját tábora összetartásával, még ha ennek okán e fenti, nemes célok hátrébb is sorolódnak. Azonban ezen is érdemes túllépni: ha nincs is "politikai kereszténység", keresztény politikai aktivitás mindenképpen létezik. Az Örökkévaló igéjének jelen társadalmi valóságunk tükrében legvalódibb és legigazabb manifesztációja ennek maga a kereszténydemokrácia. Számos, tekintélyes közéletben aktív keresztény köteleződik ide, az ő árnyékukból kiszólva kérem ki az ő nevükben is az "inkvizíció-vádat".
Maradt a végére a legszomorúbb: az eltörlés és elhallgatás divatos kultúrája, a "furcsán keresztény", pallérozatlan minősítgetések során is egyre nyilvánvalóbb cél: a Krisztust hívők szavát elnémítani célzó vallási genocídium. A nihilista Európa jövőjén szorgoskodó sokak vélhetően egyik, központi terve. Igen, ez is tény, nem handabanda: minden, valamely vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítésének szándéka - beleértve annak kulturális eltörlésére tett szándékot - az ENSZ és a magyar büntetőjog hatálya alatt is genocídium-bűntettnek minősül. Kereszténydemokrata politikust Szentírás-idézés okán bíróság elé citálni, keresztény iskolák termeiből hatósági személyekkel Krisztus-képeket, feszületeket kidobáltatni - és kereszténydemokrata politikusokat puszta létezésük okán inkvizíció-váddal csapkodni - sajnos genocídium-folyamatban való aktív részvétel. Ez ma a jog szava, és nem a Szent Offícium római jogtartása. Csak éppen az Egyesült Nemzetek Szervezetéé.
(a szerző genocídiumkutató, egyetemi oktató)
