Szeged és Budapest között utazom sokadjára. A sofőr mellettem induláskor bejelentkezik a főnökasszonyánál „svéd papa vagyok, az utaslistát kérem a fuvar megkezdéséhez.” Hosszasan tűnődöm az elhangzott néven és azon, hogy rá merjek-e kérdezni a neve jelentésére. Amíg ezen görcsölök, a sofőr természetes közvetlenséggel kérdezget arról, hogy kényelmes-e a székem és vajon minden rendben van-e velem. Egy kis idő múlva kiérünk az első utcán át a körútra. Közben azon elmélkedem, hogy lehetek-e közömbös ezzel az emberrel, aki mellettem ül, és éppen engem szolgál. Mindig ilyeneket hallottam, hogy a taxiban érdemes inkább hátra ülni, ne avatkozzak feleslegesen mások dolgaiba, idegennel azért csak óvatosan. De miért svéd papa a neve? A kíváncsiságom nem hagy és rákérdezek. Nevet a sofőr sötét gombszeme és magára mutogat. A sötét haj, szem, és bőr, „hát nem kiköpött úgy nézek ki mintegy bennszülött svéd?” - kérdezi és hahotázunk. Megértettem. Kompenzálnia kell és el is kezd mesélni arról hogy a mai Magyarországon neki sokszorosan kell felmutatnia a munkájában alkalmasságát, de szerinte ez így is van jól. Miután megosztom vele hogy Skandináviában élek, azonnal reagál és természetesen rögtön összehasonlító, bezzeg ott megjegyzést tesz, ott aztán nem probléma az elfogadás. Pedig ha tudná, hogy ehhez milyen hosszú és göröngyös út vezetett Finnországban és mennyire kezdetleges szakaszában járnak. Több mint ötszáz éve, amikor az első (be)vándorló családok megjelentek finn területeken a svéd korona középső részéről a végek felé menekülve, új hazát kerestek maguknak. Reménykedve álltak be a sorba a frissen átalakított Úrasztalához, majd hamar rá kellett döbbenniük, hogy gyors beilleszkedés lehetősége helyett ők ott idegenként fognak élni sok évszázadon át. Jelezte ezt a lelkész nyegle elutasító mozdulatával, amint az úrvacsorát nem szolgáltatta ki a lakóhely nélküli népségnek. Az idegenek, akik nem tartoznak köreikbe, akik mindig kívülállók maradnak.
Eszembe jutnak a magyar cigány muzsikus családok, - ha már összehasonlítást akarunk - akik már a Habsburg-ellenes forradalom idején húzták a talpalávalót a magyar bakáknak és főuraknak, évszázados kegyet majd védelmet nyerve a nagybirtokokon. Akiket főurak bújtattak a csendőri tisztogatások idején, akik azóta is igyekeznek beilleszkedni, nem kis ellenszélben. A finneknél ez a folyamat mindössze a múlt század hetvenes éveitől kezdődött el a társadalom szociális ébredésével párhuzamosan. Az elmúlt hetven év jogvédő mozgalmakkal tűzdelt időszakában nyugati zsidó-keresztény kultúrkörünk elkezdte felismerni saját barbár századait, melynek elsöprő végpontjai a világégések és kiterjedt népirtások voltak. A közömbösség a részvét ellentéte, az egyik legfontosabb emberi érték fel nem vállalása, és mint ilyen bűn.
Ezzel a terhelt újkorral a hátam mögött hívő keresztényként nem tehetem meg, hogy közömbös maradok a mellettem ülő roma vagy nem roma életével kapcsolatban, ahogy nem tehetem meg azokkal szemben sem, akik üldözést szenvednek a hitük miatt, akik elvetettségükkel küzdenek sok-sok éve. A sofőrtől kézfogással és áldáskéréssel búcsúzom a tartalmas beszélgetés után, mely kézfogás egyáltalán nem természetes, de pontosan emiatt a próbát kiállja.
