A békés Európában felnőtt személyként eléggé távolinak hatott a Fekete életek számítanak mozgalom hírei nyár elejéről. Emberek küzdenek a jogaikért az őket ért valós sérelmeik miatt, melyek hosszú történelmi tettek láncolataként ma is kísérti az életüket. Talán kissé kezdtük felkapni a fejünket az erőszakos tűntetések képei láttán, majd jöttek a szobordöntögetések és végül könyvégetések.
A Biblia vagy más könyvek elégetése, keresztény szobrok és épületek megrongálása után halottam, hogy zsidó vallású embereket is atrocitások érték a BLM mozgalom aktivistái vagy azok követői részéről. Jogvédők, akik megtámadnak amúgy is üldözött vallási csoportokat, és olyan emberek leszármazottait, akik emberirtást éltek túl néhány embertöltőnyi idővel ezelőtt? Kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Milyen csoportról van szó? Progresszív radikálisokról írt az amerikai sajtó, mások egyenesen marxista humanistáknak bélyegezték a mozgalom követőit.
Ezután kénytelen voltam összegezni az olvasottakat: humanista jogvédők rombolják le a szabadságra egyenlőségre és testvériségre épülő nyugati kultúrát, mely ráadásul a zsidó-keresztény értékek mentén épült fel évszázadok során.
Egy amerikai kersztény magazin összeszedett néhány alapvető állítást a mozgalom hátterében álló harag vélt vagy valós okairól: Szerintük a Bibliaégetés hátterében a zsidó-keresztény hagyományos családmodell elleni fellépés ad muníciót az elítélendő és súlyos szimbolikus tettekre. További okokként a mozgalom ideológiájának azokat a pontjait emelik ki, melyek alapján a világ társadalmai az isteni ítélet helyett a fejlődés és javulás irányába haladnak és a társadalom önmagában képes a jóra, sőt a megváltást is elhozza. A mozgalom szerint a Biblia sérti a társadalmi egyenlőségek marxista tanítását, és mint ilyen kártékony a fejlődésre.
A legutóbbi időkig a mozgalom számomra mégiscsak távoli ügynek tűnt, mely a választásokra készülő amerikában kerül majd megharcolásra és ott fog eldőlni a sorsa is. Azután családlátogatásról északra visszautazva a Helsinki reptér közelében lévő vonatállomáson arra lettem figyelmes, hogy két afro srác méreget engem messziről, majd hirtelen mellém ültek a padon a vároteremben. Nem féltem, de azonnal a kezüket néztem, ahogyan azt Izraelben tanították, hogy lássam van -e fegyver a kezükben. Menekülés is átfutott az agyamon de az általában nem vezet mindig jóra, így kivártam. Egy percen belül érkeztek meg a rendőrök és előállították a két férfit. Csak halkan kérdezem, hogy vajon mi lett volna, ha nincsenek az őrök a közelben. Másnap kaptam egy üzenetet, hogy egy ismerősömet Londonban afro fiatalok meg is rugdostak. Csak ekkor szaladt végig rajtam a felismerés: veszélyben vagyok Európában csak azért mert fehér a bőröm?
Kinek is az élete számít akkor ezek után? Ki és milyen alapon dönt könyvégetésről és emberölésről?
